Csütörtök
A napunk írás órával kezdődött. Ebben a pár napban sok mondókát tanultunk már ujjtornának, hogy a gyerekek kezei kellőképpen bemelegedjenek a ceruzahasználat előtt. Ilyen például a Hüvelykujjam almafa... vagy a Lepke, lepke... kezdetű dallamok, mondókák.
A mai órán viszont bővítettük mondóka és dallamtárunkat, a testtudat, testséma-tudatosítás érdekében. Két nagyon jó mozgásos rigmust tanultunk, ami azt hiszem, elnyerte a gyerekek tetszését.
Itt a szemem, itt a szám,
Ez meg itt az orrocskám.
Jobbra, balra két karom,
Forgatom, ha akarom.
Két lábamon megállok,
Ha akarok, ugrálok.
A másik:
Előre a jobb kezedet,
Utána hátra.
Előre a jobb kezedet,
Utána rázzad.
Utána ugi-bugi,
Utána forgás,
Tapsolj egyet pajtás!
/Utóbbinál behelyettesítettük több testrészünket is, a bal és jobb fogalmának differenciálására./
A második órán énekóra volt, ahol az ovis dalok ismétlésén túl egy új dalt is megtanultunk: Tüzet viszek... kezdősorral, melyet citera kíséretében is elénekeltek a gyerekek. Ahogy említettem is, minden órán egy új hangszerrel ismerkedünk meg, a furulya volt az első hangszer, most pedig a citera.
Alkotás nélkül sem maradtak ma sem a gyerekek. Technika órán gyurmáztunk, amelyből most néhány képet be is mutatok, de a holnapi nap reggelén élőben is megtekinthetik a gyurmaszobor kiállításunkat a teremben. :)
Szeretettel: Kinga néni
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése