Szeptemberben többen szülinapjukat ünneplik, a héten is tartottunk két köszöntést. Bogit és Somát ünnepeltük. Úgy esett, hogy mindkettőjükét kedden tartottuk. Tortából is dupla adag volt, kisebb cukorsokkot kapott az egész osztály. A hangulat emelkedett volt. Nagy volt az öröm. Isten éltesse Őket itt is! Boginak a nagymamája készítette a tortát, megcsodáltuk mindannyian. Soma tortája pedig jó csokis volt, sokak örömére.
Bogi a hét elején behozott egy füzetet. A nyáron írt bele bejegyzéseket több napjáról. Felolvastam a gyerekeknek. Nagyon jó volt látni, hogy szépen megfogalmazta a nyáron vele történteket. Buzdítottam a többieket is hasonló kis napló írására. Természetesen járt a szorgalmas írásért a dicséret és csillag Boginak.
Olvasás órán felevenítettünk egy jókora csokorral a tavaly tanult mondókáinkat, mozgásos rigmusokat. Nagyon élvezték a gyerekek a játékot. Fontos, hogy mozogjunk is órán. Nagyokat ugrottak a "Mackó, mackó ugorjál..." dalocska végén. Sikerült is lefotóznom.
Kint is sokat mozogtunk a gyerekekkel, mert a sok teremben töltött óra lefárasztja őket. Az udvari játékoknál mindig nagy a sorban állás.
Beszélgettünk szülői értekezleten az ebédről. Pénteken sajnos, sokára kerültünk sorra, technika óra idején jutottunk be az ebédlőbe. Finom halacskát ettek a gyerekek savanyú uborkával, krumpli körettel. A leves pedig sütőtök krémleves volt levesgyöngyökkel. Úgy tűnt, ízlett nekik.
Holnap indul a 3. hetünk. Addig is jó pihenést, szép hétvégét kívánok!
Szeretettel: Kinga néni
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése