Már javában készülünk a karácsonyra. Napi adventi ajándékozásunkról készített felvételeket Ágota néni. Ezen a napon Noel örülhetett az ajándéknak. A kis zsákocskában egy dísz volt, mellé pedig cukorkát is kapott. Húzás előtt énekelni szoktunk, és gyertyákat, csillagszórót gyújtani. Fontos része ez a mindennapjainknak. Alig várja ezt a pillanatot mindenki.
December 13-án Luca-napi szokásokkal foglalkoztunk. Egy bemutató készítésével meséltem a gyerekeknek Szent Lucia-ról illetve a Luca-napi boszorkányságokról. Hallhattak a gyerekek különböző játékos jóslásokról , a kotyolásról vagy épp a búza ültetésről. Hoztam nekik búzát, amit a bőség jelképeként elültettünk. Nagyon tartalmasan telt a Luca napunk. Sok új ismerettel gazdagodtak a diákok. A nyelvtan óra házi feladata többek között az volt, hogy meséljenek erről a napról otthon a szülőknek.
Az adventi készülődésünk másik fontos része a karácsonyi műsorra való felkészülés. Tánc is lesz benne, erről örökítettem meg ezt a pillanatot.
Még a szünetünkről jöjjön két kép. A gyerekek imádnak hozni képeket, amiket újságokból vágtak ki. Ezeket szokták cserélgetni. Az jutott eszembe, hogy ezt kiválóan be lehetne építeni a matematika tanításba. Többek között az összeadás, kivonás esetén, amikor is megvehetnék a tárgyakat játékpénzzel. Persze, az életszerű feladatvégzés miatt inkább 3. osztályban valósulhat ez meg, hiszen akkor már ezres számkörben mozognak majd a gyerekek.
Lassan év vége. Érezhető a fáradtság mindenkin. Sok erőt kívánok mindannyiunknak az utolsó hétre. Pénteken pedig várjuk önöket egy közös ünneplésre.
Szeretettel: Kinga néni
Azt hiszem minden nagymama és anyuka nevében írhatom, hogy köszönjük azt a sok szeretetet és türelmet, amit a kis nebulók kapnak Kinga nénitől. A Csengust akár mikor kérdezem, hogy szereti az iskolát vagy sem, mindig elragadtatással beszél róla. Ha kérdezem, hogy mit játszunk, mindig iskolás szerepjátékot választ.Köszönöm, hogy az unokámnak ilyen élménye van a sulival kapcsolatban. Ezúton kívánok Áldott, Békés Ünnepeket.Köszönettel: Szabó Béláné (egy nagymama)
VálaszTörlésKedves Nagymama!
VálaszTörlésNagyon köszönöm ezt a csodálatos írást, sajnálom, hogy csak most vettem észre. Igazán nagy öröm ilyet olvasni. Nagyon boldog új évet kívánok Önöknek is szeretettel!