Az október 23-a miatt rövid hetünk csupán három tanítási napból állt. Ilyenkor előfordul, hogy a megszokott rendszer hiánya miatt nyüzsisebbé válnak az osztályok. Nálunk mégsem ez volt. Szinte mind a három nap nyugodt, kiegyensúlyozott volt az osztály. Sok volt a hosszú hétvégi élménybeszámoló.
Fényképek a hét rövidsége miatt nem nagyon készültek, egy két kivétellel.
Szonja szerette volna bemutatni olvasott könyvét. Elég sokat olvasott már belőle, amit a társai meg is csodáltak. Összeszedetten tudta elmesélni a könyvben eddig történteket. Várjuk a végét!
Az osztályból három kislánnyal versmondó versenyre készülünk. Jövő héten lesz a házi megmérettetés. Viki, Kitti és Szonja vállalkoztak a nemes feladatra, és szorgalmasan készültek. Szuper versekkel nevezünk. A verseny kimeneteléről jövő héten tudok majd igazán beszámolni.
Pénteken igazán izgalmas technika óránk volt. Fekete macskát készítettek a gyerekek vágással, ragasztással, melyet egy szines, halloween-i háttérbe helyeztek. Nagyon szép munkák sikeredtek.
Rajzórán pedig egy versenyre készültünk. Már a tél témakörében kellett a megadott címekre rajzot készíteni. Jövő héten folytatjuk majd.
A péntek délután sem maradt el a robotos foglalkozása Péter bácsinak. Az izgalmas szakkörről Ágota néni készítette a fotókat.
S, ami igazán izgalmas volt pénteken, hogy az őszi szünetre való tekintettel Péter bácsinak adtuk az osztállyal Vackort. Egyrészt, hogy külföldön is járjon Vackor, illetve köszönetképpen a sok foglalkozásért. Minden gyerkőc nagyon örült, hogy Vackor világot lát. A képeken pedig csak ámulunk és bámulunk! 🙃 Köszönjük szépen!
Szeretettel: Kinga néni
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése