Ismét sok szép eseményről tudok beszámolni osztályunk életéből. Volt többek között húsvéti locsolkodás, anyák napja, amire olyan nagyon készültünk, de ellátogattunk színházba is, továbbá sok izgalmas dolgot csináltunk a tanórákon is.
Nézzük időrendben a képeket!
A fiúk visszatérve a tavaszi szünetről, lelkesen köszöntötték osztályunk leányait illatosabbnál illatosabb parfümökkel. A lányok cserébe húsvéti tojásokkal kedveskedtek a fiúknak. A verseket is igen szépen mondták a legények.
Színházban jártunk május 3-án. A só című mesét láthattuk, nagyon profi színészek előadásában. Jó, hogy már ismertük a történetet, igazán izgalmas volt.
Május 6-án köszöntöttük az édesanyákat. Erről el kell mondanom, hogy nagyon sokat készültek a gyerekek. Szinte minden szabad percben tevékenykedtünk, tanultuk a verseket, kézműveskedtünk, daloltunk, táncoltunk. Nagyon ügyesek voltak mind, jár neki a köszönet. Reméljük, mindenkinek tetszett a műsorunk! A kiskori képeket köszönjük! Holnap megünnepeljük palacsintázással, hogy ilyen ügyesek voltak. Kvázi egy előgyereknapot tartunk. Balázska nagymamája hozza a finomságokat! Köszönjük előre is!
Pénteken az etika órán az állatokkal, házi kedvencekkel foglalkoztunk. Nagyon jó, hogy empatikusak egytől-egyig a legapróbb állatkákkal is a gyerekek. Sokat beszélgettünk, de óra végén még egy cicát is hajtogathattak párban. Kérték, hogy fotózzam le őket! :)
Óra végén meglestük a gólyákat is webkamerán. Nagy örömünkre láthattuk a kis fiókákat, akik nemrég keltek ki. Nézzék meg Önök is együtt!
Szeretettel: Kinga néni
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése